Posted on

Különleges churros

Különleges churros, avagy csurgatott fánk másképp

A spanyolok nagy kedvenc édessége a churros, ami tényleg isteni finom. Kis kalóriabomba, de annyira finom, hogy csak úgy eteti magát, egyszerűen nem lehet betelni vele. Nagyon kis egyszerű, jópofa édesség, a gyerekek is imádni fogják nem csak az íze miatt, de formája miatt is, hiszen jól lehet vele játszani. A spanyolok egyébként előszeretettel mártogatják csokiszószba vagy fahéjas cukorba, azonban most mi ezt egészen átformáljuk, és egy teljesen új szemszögből fogjuk megközelíteni. Mégpedig homoktövis-mascarpone krémmel fogjuk tunkolni a kis égetett tésztáinkat.

Hozzávalók:

–  20 dkg liszt

–  6 db tojás

–  2 dl víz

–  2 dl tej

–  1 ek. cukor

–  1 csipet só

–  3 ek. homoktövis velő

–  5 dkg vaj

–  + sütéshez olaj

Elkészítés:

Forraljuk fel a tejet és a vizet, és dobjuk bele a vajat is a csipet sóval és a cukorral. Ha felforrt, adjuk hozzá a lisztet és keverjük gyorsan addig, amíg a massza összeáll és elválik az edény falától. Ezután ki kell hűteni a tésztát, majd ezt követően hozzáverni a tojásokat és gépi habverővel jól összedolgozni. Adjuk hozzá a homoktövis velőt és keverjük meg. Egy serpenyőt felöltünk bő olajjal, és felforrósítjuk. Eközben a tésztát csillagcsöves kinyomózsákba tesszük, és kis rudakat (kb 10 cm), csigákat, szíveket,- amilyen formát szeretnénk – nyomunk az olajba. A tészta mindkét oldalát aranybarnára sütjük, nem kell sokáig, csupán pár perc alatt elkészülnek a churros-ok. A kész égetett tésztákat papírtörlőre kipakoljuk, hagyjuk hogy lecsöpögjön az olaj. 

Tálalás:

A mascarponés homoktövis krémet tálaljunk mellé! A churrost ajánlott még melegen fogyasztani, úgy az igazi!

Mascarponés homoktövis krém

Hozzávalók:

–  1 doboz mascarpone (25 dkg)

–  2 ek. homoktövis velő

–  3 ek. barnacukor

–  1 cs. vaníliás cukor

Elkészítés:

Keverjük össze a mascarponét a homoktövis velővel, a barnacukorral és a vaníliás cukorral.